 éla - regény két kötetbenírta Irinyi József (Első kötet. Pest, 1853.) VIII. Teljes meghasonlás  éhány hét mulva csörtető robajjal látjuk Kapornaky alispán ur kocsiját az ugynevezett országuton a megyei székváros felé haladni. Előtte számos szekeren hosszu vonalban parasztok igyekeztek vásárra.
Mindenféle alaku jármüveket lehetett ezek között látni. Jó lovakat, jó szekereket; de számos ugynevezett fakó szekeret is, melyekhez lószerszám gyanánt "madzag gyeplő, kender hám" volt, használva. Ezen szekerek nem igen voltak nagyon megterhelve, mert a szegény parasztok, kik évi termésöknek eladásra megmaradt részét vásárra szállitották, kevesen birtak annyival, hogy egyenként sok szállitandó terhök lett volna. A kenetlen fakó vagy is vasalatlan szekerek folytonosan szomorú nótákat nyikorogtak, és a rajtok levő csekély teher által örökké összezúzással voltak fenyegetve. Mi a szegényebbek lovait illeti, ezek olyanok voltak, hogy köz néven már nem is lovaknak, hanem macskáknak nevezik azokat. Nemzedékről nemzedékre roszul tartva, és már gyönge csikó korukban befogva, a szegény párák szünteleni ostoroztatás, és a madzag gyeplő örökös rángatása mellett is, - bár oly iszonyuan neki feküdtek a vékony kender hámnak, hogy az mélyen húsokba véste volna magát, ha ezen szegény állatoknak általában húsok lett volna, - alig tudták folytonosan mozgásban tartani a gyarló jármüveket. Minden érzelgősség nélkül is az állatkínzás ügyében, lehetlen az embernek sajnálkozás nélkül tekinteni az ily jelenetet. És látva ezen nyomorúságot, ezen, szerény párák iszonyú kínzását, melyek alig képesek némi szolgálatot tenni gazdáiknak, még sokkal inkább meg kell esni a szívnek a boldogtalan paraszt sorsán, ki ily eszközökkel és segitséggel bir, mint magán az állatok iszonyú kínzatásán. De az oly vidéken, hol ilyeneket láthatni, annyira megszokták. már az emberek ezen látványt, hogy többé fel sem tünik előttök. Ha fél annyit olvasnak leirva, kényelmes ülésökben és jóllakás után, nagyításnak nevezik azt; hogy a kétannyi valóságot észrevegyék az életben, szükséges volna, mindig mellettök lenni valakinek, ki őket szüntelen figyelmeztesse. Magoktól észre sem veszik. Adóját, tartozását elengedni a szegény parasztnak, mint még legalább azon időszakban néha megtörtént, kit annak könyörületlen behajtása véginségre juttat; házát utolsó véka gabonájától, nejét utolsó kendőjétől, melylyel mellét szemérmetesen betakarhatná, megfosztja; a családnak minden házbelijét elpusztítja; az eltránczigált ágynemű pelyheit szélnek ereszti: - emberi nagylelküség. De még az nem elég. A közadó forrásának kiapasztásával az éltetö nedv kifacsarásával szintugy ártatok magatoknak, mint annak, kit a végrehajtás ér. Termékenyíteni nem apasztani a közadó forrását, az volna a feladat. A végrehbajtás az ellenszegülés ellen megjárja; de mi czélja lehet a szegénység, az inség ellenében!? Az alispán előrobogó kocsija meglassitá haladását, midőn a hosszu szekérsort elérte. A kocsi bensejéből parancsoló hang tört ki, és erre az izmos termetü megyei huszár leugrott a bakról, és kemény mogyorófa pálczáját kivonva ülése alól, nagy szitkozódás közben parancsolgatott a parasztoknak, hogy jobbra balra azonnal térjenek ki; és maga is gyorsan elősietve, nyakrafőre zavarta félre a szekereket. A szegény parasztok a zsinóros dolmány iránt beléjök vert tiszteletnél fogva, azonnal igyekeztek a mennydörgések és villámlások között nyilatkozó szózatnak engedelmeskedni, a nyomorult macskák gyarósága miatt azonban nem történhetett meg elegendő gyorsasággal a parancs teljesitése. Egyiktől a másikhoz szaladgál tehát az ütleg-virtuóz, és czifra káromkodás közben segiti a szekérsort leterelni, - saját országos kezeivel taszigálván félre a szekereket és lovakat; és hol a taszigálás nem használt, vagy nem igen volt elég gyors sikerű, botjával is működött, ezuttal azonban, - minő kegyelem! - csak a macskák hátain. A hátulsó szekerek mihamar csakugyan le is tereltettek; de az elsők részint arra számitva, hogy a kocsiban levő uraság talán végre még is megunja a hosszas terelgetést, és kegyelmesen elhajtat mellettök, részint pedig azt gondolva, hogy még elég idejök van a kitérésre mig a kocsi elő jut, elkéstek a kitéréssel, mi által a huszárnak kemény haragját vonták magokra. A szekerek egyikét a felizgatott erélyü huszár ugy megtalálta taszítani, hogy midőn ő az érkező kocsira felkapva, azzal dicsöségesen elvágtatott, a gvarló szekér felfordulva feküdt az ut árkában. A szekeren, gyékénynyel körülfogva egy kis gabona, ezen gyömölcs, a saroglyán pedig ketreczben baromfiak voltak - eredetileg. Most a gyümölcs összetörve, a gabonával együtt az árok posványában hevert; a széttört ketreczből a baromfiak elszabadultak, és még a fakó szekér rudja is, az egésznek legjobb darabja, ketté törött. A szegény paraszt müveletlen állapotában nem volt ugyan sebes eszü; de most egy pillantásra azonnal felfogta vesztesége egész nagyságát. Egyik lova elbukott; de most nem jutott eszébe gazdájának, hogy legelőször is azt kellene rögtön felösztönözni. Egy hintóban utazónak azon aránytalan kényelméért, hogy ruganyos járművén ne ő, ha nem inkább ötven terhes szekér menjen az utnak döczögősebb részén, egész évi fáradsága irgalmatlanul meg vo1t hiúsítva a szegény parasztnak. Egész éven át fáradott, szenvedett, nélkülözött, hogy azon csekélységet összegyüjthesse, melynek árából adót fizetni, magának és nejének a közelgő télre csizmát venni reménylett. Ennek meggondolása, a szenvedett méltatlanságnak érzete leirhatlan mély keserű fájdalommal tölté el a szegény paraszt telkét. Lesujtva, tönkre téve, néma búval türte kétségbeesett helyzetét. Feláldoztatni valakinek haszna, nyeresége végett, az még csak eltürhetőbb; de feláldoztatni legkisebb valódi érdeke nélkül valakinek, egyedül annak dölyféért, az még a parasztnak is különösebben fáj; mert ugy van az emberi kebe1 alkotva, - és bocsánatot kérünk, de a parasztnak is csak emberi érzése van, - hogy a méltatlanság különös keserűséggel tölti el. A szegény paraszt sokáig állott veszteg az árok partján, és merengett néma keservében. Bizonyos mértéken tul, legalább az első pillanatokban, némán tűri az emberi kebel a fájdalmat. Midőn a csapás teljesen lesujtó, és világos, hogy szó sem lehet segitségről, elnémul az ajak. Tökéletlenségénél fogva az emberi kebel a fájdalom érzetében sem végtelen; bizonyos mértékben tul vége a képességnek növekedését érezni a fájdalomnak. A pohár ha tele van, egész tengert keresztül lehet rajta önteni, nem fog bele több menni. Lecsillapodván a levertség égetö tüze, emberünk kiejté kezéből ostorát, megvakarta fejét, felsóhajtott és igy szólott: "Na jó! Majd meglátom most, van-e a földön a szegény ember számára igazság!?" Ezután lassanként felösztönözte elbukott lovát, felemelte szekerét, és a mit összeszedhetett a gabonából és gyümölcsből, a széttört ketrecz darabjaival együtt felralcta szekerére, és megfordulván haza indult Tisza-Alapra. Haza érve, neje és szomszédjai szomorodott szivvel értesültek a történt dologról. "Bizony, Mihály gazda, mondá egyik szomszédja, - kenden ugyan megesett a kár; ezen nem lehet segiteni . . ." "Nem lehet!?" mondá, a kárvallott haragos szemekkel. "Hát mit akar kend csinálni? mondá ismét a szomszéd, - ur követte el a kárt; az ellen nem mehet kend panaszra biró uramhoz - " "Majd tudom én mit teszek," mondá Kecskés Mihály uram a kárvallott. "Ne bolondozzék kend Mihály gazda, mondá a szomszéd, mit ér kend vele akármi kára lesz is az urnak - " "Hát azt gondolja kend, mondá Mihály gazda, - hogy majd én házát vagy szénáját felgyujtom, valamely marháját elvesztem, vagy másképen kárát eszközlöm!? Majd bolond leszek, káromon fetlül még be is záratni, vagy talán még fel is akasztatni magamat. - Majd tudom én mit csinálok." "Sok szerencsét adjon az isten hozzá, mondá a szomszéd, de én nem hiszem, hogy kend boldoguljon." "Este felé a malom alatt, szokott casinojában a falusiaknak, hasonlóan Kecskés Mihály esete volt a beszélgetés tárgya. "De Mihály bátyám nem hagyja a dolgot annyiban; arra megesküdött," mondá egy siheder. "A legroszabbat tette, a mit tehetett, mondá egy öreg ember, - panaszra ment a főszolgabiróhoz." "Azt bizony jót tette, mondá hirtelenében egy fiatal legény, - a föszolgabiró kemény ember, majd kisüti az a vétkest." "Te bolond, mondá egyik idős ember, - hiszen nem kell ott semmit kisütni; aztán nincs is itt vétkes, hiszen ur ellen van a panasz - " "Még pedig, mondá egy' másik, - tulajdon, maga a viczispán ellen." "Aztán meg paraszt ember a káros," mondá egy harmadik. Ez alatt izgatott kebellel; de erős meggyőzödéssel, hogy bizonyosan igazságot fog nyerni a főszolgabirótól, ki neki mindig kegyespártfogója volt, ment Mihály gazda ahhoz panaszra. "Tekintetes uram, mondá levert hangon, - baj van; azaz hogy nekem van bajom." "Na mi baj Mihály gazda, mondá a főszolgabiró, - adja kend elő, hadd tanitsam meg azon embert, a ki Kecskés Mihály uramat meri bántani." Erre Mihály gazda körülményesen előadta esetét. "Ennyi az egész!?" mondá végre a főszolgabiró. "De tekintetes uram, mondá Mihály gazda, - nagyon meg vagyok ám én károsodva . . ." "Hát miért is nem tért kend ki, mondá a főszolgabiró. - Ki tehet arról, hogy kend megkárosult. Igen, ki tehet róla? Legfölebb kend maga; miért nem tért ki. A viczispány bizonyosan nem kivánta a kend kárát; de azt csak megérdemelte volna kendtől, hogy kitérjen neki. Már Mihály gazda eddig jó embernek tartottam kendet; de most látom, hogy kend is csak olyan, mint a többi paraszt, kiknek a mai időben nagyon megnőtt a szarvuk. - Egyébiránt én rám a dolog nem is tartozik." "És ezzel megfordulván sarkán a főszolgabiró bement a folyósóról, hol ezen jelenet történt, a szobába. "Csak nem őrültem meg, mormogá magában, - hogy egy parasztért ki kössek az alispánnal! Aztán ugy kell neki, miért nem tért ki. Valóban ezeket az embereket már alig lehet kiállani; "visszaélnek" az urak jóságával a "háládatlanok;" már többé ,"semmi tekintettel sem akarnak az urak iránt lenni." Én teljes életemben mindig szabadelvü voltam, és igazán szivemen hordom a nép sorsát; de a mi sok, még is csak sok." Még egyszer akart volna Mihály gazda beszélni a főszolgabiróval, de ez kiizent hajduja által, hogy Mihály gazda elmehet. És Mihály gazda kénytelen volt e]menni. "De azért ezt még sem tűröm el; feladom a vármegyére!" mondá Mihály gazda, és bizonyos ügyvédhez vetődött, ki Kapornaky András urnak nagy ellensége levén, hévvel kapott az alkalmon, hogy annak jó csipősen oda mondogathasson. Kettős hasznát akarván azonban a dolognak látni, Mihály gazda előtt ugy beszélt az ügyvéd ezen tervről: Kapornakyt a megyére feladni, - mint reá nézve igen veszélyes dologról, mire különösebb jutalom reménye nélkül nem érdemes fejét rávetni. Mihály gazda mindent szivesen megajánlott, és az ügyvéd megigérvén, és irást adván magáról, hogy a folyamodványt elkésziti, és a megyei gyülésre beadja, Kecskés uram megelégedve tért vissza Tisza Alapra. Haza érkezvén, elment Alapi Bélához, és megkérte őt, hogy midőn a gyülésen ügyét felfogják venni, lépjen fel annak védelmére. Béla ugyan előre belátta a helyzet kellemetlenségét, ha ezen kérésnek enged; de a Mihály gazda által előadott körülményeknél fogva nem tartotta volna becsületnek, pártfogásra kéretvén fel, megtagadni, és annál fogva hatátozottan megigérte azt. E közben a korteskedések folyton folytak; és bárha ezek csak az előkészületek voltak, mind két részről oly erővel láttak azokhoz, hogy már a napokban arról értesitették főkortesei Kapornakyt, mikép a pénztár fogyatékán van, az ellenfél pedig mindent elkövet; és ha csak az érdemteljes első alispán ur még legalább három ezez pengő forintot huszonnégy óra alatt elő nem teremt, egyáltalában nem lehet a sikerről jót állani. A korteskedés tehát, mint látjuk, ezen megyében is nagyban divatozott. Ennek oka volt mert a valóságos politikai pártélet még nem volt eléggé kifejlődve az országban; és ennél fogva a politikai pártérzelem, az organicus alkotmányos élet öntudata még nem hatott le eléggé az alsóbb rétegekbe. A pártok nem voltak kellőleg fegyelmezve, hogy csak közmegegyezéssel megállapitott jelöltekkel léptek volna fel; mindenki felléphetett a maga kezére. És ekkép az előkelőbbek sem hódolván eléggé a párttekinteteknek, hanem elhatározták magokat leginkább csak vérségi vagy barátsági összeköttetések szetint, az alsóbb rétegekben még kevésbbé szilárdulhatott meg a pártérzelem és az önálló elvhez való ragaszkodás. A szegényebb, kevesebb ismerettel biró rész hasonlóan a vérségi, és ennnek hiányában a barátságos összeköttetések szerint állott egyik vagy másik részhez. És ezen barátságos összeköttetések megszerzése végett szoktak folyni a korteskedések, melyek csak igen ritka helyen mentek valóságos pénzzel vesztegetésig , és többnyire csak vendégeskedésben állottak. Uri ember is akárhány meghagyta magát vesztegettetni barátságos vendéglések, kegyes kitüntetés által. Sévigné asszonyt is egyszerre elhagyta lelke függetlensége, midőn XIV-dik Lajos tánczra kérte, és elragadtatással ezt mondá: "Felség, ön valóban nagy király!" De három ezer pengő forintot, és pedig oly hirtelen összeszerezni nem volt könnyü dolog Kapornaky András urnak. Volt ugyan a megyei székvárosban bizonyos egyén, ki bár igen nagy uzsorára, kölcsönöket szokott nyujtani, és sok birtokosnak rendesen két-három évre is előre megszerezte gyapját; mert általában ugy bánt az urakkal, mint Spanyolországgal szoktak hitelezői tenni, mindig kikötött magának valamely jövedelem-forrást, ha példaul nem a gyapjut, ugy bizonyosan a függő termést, vagy a pálinkaházat, vagy az erdőt; de ez egyátalában nem akart Kapornaky András urnak adni egy krajczárt sem. Kapornaky vagyona ugyan sokkal többre ment tartozásainál; de azért általában nagyon megfogyatkozott hitelében, mert valami különös kedve telt szavát soha sem tartaní a fizetés mezején, és soha még kamatot sem fizetni huzás halasztás és egyszer másszor per nélkül. "Már méltóztassék megengedni, mondá egykor ügyvéde, - ezt a pert hiában huzzuk, halasztjuk, utoljára is bizonyosan megvesztjük, mert nincs igazságunk, s annál fogva kár perelni." "Micsoda beszéd ez! mondá András ur, - én az urat azért fogadtam, hogy nekem ezt a pert folytassa. Tudom én azt, hogy nem fógom megnyerni; de legalább megboszantom az ellen felet." Ezen kivül némi hajlamai voltak András urnak a hitelezök ugynevezett megtréfálásához, a közönséges nyers kifejezéssel ugy nevezett - csaláshoz is. Csak visszacsalta a csalókat, mondá néha elmésen, és természetesen ha a tekintetes alispán ur nem akart becsületesebb ember lenni az őt csaló uzsorásoknál, az iránt senkinek sem lehet észrevétele. Azt is beszélték róla; de soha teljes bizonyosságra nem jött, hogy egykor gyapjuzsákjaiba téglákat rejtetett; és midőn ennek következtében a Pestről lejött zsidókkal összeperelt, szőről szóra annyira ment a dolog, hogy midőn a házi ur végre bátran bothoz nyult, azok a gazember zsidók még azt merték vélni, hogy sokkal inkább ők vannak a jogosság mezején, és borzasztó dolog! - Kapornaky András urat saját nemesi udvartelkén és szobájában jól megütögették. Nem régen pedig igen mulatságos története volt a váltótörvényszékkel. Idéző végzés érkezik attól Kapornaky András ur ellen a megyéhez 26,000 pengő forintra menő tartozásért. Idézés az első alispán ellen! ez kissé nehéz dolog volt a megyében; de a váltótörvényszékek egyszerüen megtették. És a megyében is volt egy szolgabiró, ki az oly végzéseket megszokta adni; de ezen megadásokról a törvényes világban más véleménynyel voltak mint a kozönséges életben. A közönséges életben ezen szolgabiróról mindenki azt tartotta, hogy igen derék mulatságos, barátságos és sok elmésséggel biró ember. Megérkezvén az idéző végzés, Kapornaky András ur mint első alispán kötelessége szerint hivatalosan kiadá azt azon bizonyos szolgabirónak; és ez kilesvén az alkalmat, az eljárást megteszi. A jelentés igy hangzik: Kapornaky András ur honn nem létében az idéző végzést komornyika Waldstein Venczelnek kézbesitettem. - Ez jelentést annak rende szerint hivatalosan megküldték a váltótörvényszéknek; de a komornyiknak való kézbesités a törvény szerint érvénytelen volt, mert vagy Kapornaky saját kezeibe kellett volna a váltótörvényszéki végzést adni, vagy pedig fel kellett volna azt szegezni; és ennél fogva a jelentést a váltótörvényszéknél részint gúnymosolylyal részint boszankodással vették. Bizonyos pesti ügyvéd, ki az ellenfél ügyét védette, és ki mindig könnyeden, rettenetes nagy szájjal és epésen szokott mindenről itélni; és azon véleményben látszott lenni, hogy vidéken az emberek semmihez sem értenek, mérgesen kiáltott fel, mikép az még is nagy együgyüség az illető szolgabirótól, sőt az egész megyétől, hogy még idézési végzést sem tudnak megadni! Hagyja el az epéskedést ügyvéd ur; a vidéki urak nem oly együgyüek mint ön - gondolja; ne vélje, hogy csak pesti ügyvédnek van esze a hamisságra. Az idéző végzésnek helytelenül történt megadásaért a kereset leszállittatott; és természetesen a költségek megtéritésében, azaz 16 pengő forintban, a szoigabiró elmarasztaltatott; de három hónapi idő lőn nyerve, mi 26,000 pengő forintnál azon időben három ezer pengő forinttal ért fel Kapornakynak. A 16 pengő forintot természetesen maga Kapornaky András ur fizette meg; és még sok ideig gyakran mondta tréfásan az életrevaló szolgabirónak: "Bizony Sándor öcsém, nagyon hanyagul viszed hivatalodat, nem győzök érted fietni!" Csak egy reménye volt András urnak most pénzt kaphatni, és ezen reményét Kun Jakab uramban helyezte; de a Kun ház nem szokott rendesen kölcsönözni, mert a törvényes hat százaléknál, iparával és szorgalmával sokkal többet nyert a kereskedésben pénzével, az uzsoráskodást pedig utálta. Kun Jakab tulajdonképen nem is voIt egészen a maga ura. Atyja az öreg Jakab a maga idejében legpénzesebb ember a megyében, szerencsés üzletét folytatni néhány év előtt Pestre ment ugyan lakni; de azért ezen kereskedését sem hagyta el, és tovább is folyt az, egyesült czímvezetése mellett az öreg és ifjabb Jakabnak. Jakab fián kivül az öreg Kun Jakabnak még egy másik fia is volt: Móricz. Az öreg Jakabnak Mőricz fiával különös kilátásai voltak. Sokszor megtörténik, hogy minden világosan kifejthető ok nélkül, valami sejtelem azt mondja a szüléknek, vagy legalább az anyának, hogy az épen született vagy születendő gyermek a család dísze fog lenni. Némely anya minden gyermeke születésénél ugy van azzal; de azt nem nevezhetjük sejtelemnek, mert a sejtelem nem lehet mindennapi, minden alkalmi. A zsidó családnak fia szü1etik, és tegyük hozzá, még akkor az öreg Jakab egyáltalában gazdagnak sem volt mondható, és apa és anya valami rendkivüli reménynyel telnek el az uj világpolgár jövője iránt. Nem magasztos példája ez a szülei szeretetnek, mely a maga végtelenségében, teljességében és isten iránti bizalmában észre sem veszi, hogy ezen hit mások előtt csak - nevetséges? És kételkedhetik-e bármely keresztyén és gazdag anya, hogy a szegény sorsu anyáknak is, - legyenek bár azok keresztyének vagy nem keresztyének, - valóban lehet ily magasztos anyai érzelmök!? Számos gyermekei születtek még e két életben maradt fiún kivül a családnak; de azok kicsiny korukban mind elhaltak, és azon különös delejes érzés csak Móricz fiuk születésekor fogta el a szüléket. Ennélfogva a gyermek még nem örvendett egy óráig a világnak, midőn az öreg Jakab és neje elhatározták, hogy annak egészen különös nevelést fognak adni. Móriczot tehát folytonosan távol tartották szülei minden üzleti foglalkozástól, és annak idejében szorgalmasan járatták a diák iskolákba. Némi utánjárással az is könnyen sikerült, hogy Móricz a törvénytudományi folyamot is hallgathatta, mire azelőtt a zsidók között nem volt példa. Későbben a királyi tábla hites jegyzői, vagy is gyakornokai sorába is felakarta az öreg Jakab fiát vétetni; de már e részben minden törekvése hajótörést szenvedett. És apa és fiú mélyen bántva és sebezve a mindenfelől tapasztalt gúny, megvetés és mellőzés által, abban állapodtak meg, hogy Mőricz néhány évre külföldi egyetemekre fog távozni. Móricz a legalsóbb iskoláktól kezdve együtt járt Alapi Bélával és Kapornaky fiával, ki annak első házasságából származott, és korán elhunyt. És nemcsak együtt járt, hanem jó barát is volt azokkal. A nyilvános tanintézeteknek azon előnyük van hazafiúi, nemzeti szempontból a magántanítás felett, hogy alkalmat nyujt a különböző osztályok barátságos összeolvadására; és néha oly őszinte, hű ragaszkodás, barátság veszi itt eredetét, melynek megkötésére élemedettebb korában egyáltalában nem volna egyik fél osztály-gőgjének beszivása után képes. A gyönge gyermekek köziskolái lényegesen demokratikus intézet. Móricz igen gyakran volt gyermekkorában a Kapornaky háznál Laczi barátjával játszani. Az első Kapornakyné, mert együgyüségből nem tudott mást kérdezni, minden bántó szándok nélkül nyájas hangon, de azért Móriczot porig lealázva és vérig sértve, - mivel az üres lélek gyakran együgyüségből és akaratlanul is kegyetlen, - kérdezgette attól néha, bárha jót ismerte őt: "Zsidó vagy? - Mit? - Magyar vagyok! kiáltá Móricz daczosan. - De bizony zsidó vagy," mondá Kapornakyné egyébiránt egész szelídséggel, és ugyszólván játszva Móriczczal, kit valósággal szeretett is némileg, mennyire ugyanis oly uri asszony zsidó gyereket szerethetett. - Szegény Móricznak sokszor rendkivül feldagadt kebele a keserűségtől az ily kegyelmes, lealázó, boszantó és őt menekülhetlenül kárhozatba taszitó szavak hallására. Maga András ur semmit sem gondolt ugyan a gyermekek ezen barátságával; de a Kun családnak nagy megelégedésére szolgált az; és ezen idő óta mindig megkülönböztetett ragaszkodás volt az utóbbi család részéröl a Kapornaky család iránt, melynek András ur nem egyszer látta már hasznát; és jelenleg is ezen ragaszkodást kivánta Kapornaky kizsákmányolni. A 26,000 pengő forint iránti idéző végzés kijátszása ugyan legkevésbbé sem volt kellemes befolyással az ifju Jakabra; de végre különböző tekintetek megfontolása után nem sokáig habozott András ur ellenében, és a három ezer pengő forintot leolvasta asztalára. Kapornaky azonnal rendeltetése helyére küldte a pénzt, a közbizodalom kutforrását, a fenyegető apadástól megóvni. Szerencséjére azonban még egy más ok is adta elő magát, melynél fogva pártja nem csekély gyarapulást nyert Alapié ellenében. Néhány nap mulva ismét megyei gyülés volt, és itt fölvétetett az alapi paraszt folyamodványa az alispán ellen. Béla igérete szerint szónokolt a mellett; de minden ember csak választási ármánykodást látott abban, és közönségesen kicsinyesnek tekintették Alapi részéről ily fogásokhoz nyulni. Kik pedig komolyan vették az ügyet, nem kevéssé botránkoztak meg, hogy Béla ily kétségbeesett ügyek ügyvédének csapott fel. Ezen föllépésével Béla nagyon sokat vesztett azon hiteléből, hogy komoly politikai szerepre birna hivatással. "Nagyon inpracticus, diákos ember, mondák sokan, - ujságirónak való!" Némelyek ugyan, különösen a fiatalok csak annyival inkább ragaszkodtak Bélához, mivel mások őt ócsárolni kezdték; de a többségnek szembetünően nem nyerte meg Béla ezen föllépésével tetszését. A határozat más nem lehetett: "A folyamodvány a járásbeli főszolgabirónak vizsgálat és jelentés tétel végett kiadatni rendeltetik." De ezen főszolgabirónál már volt Kecskés Mihály uram, és ez őt elutasította; épen midőn a hatátozat kimondatott volna tehát, felkelt a főszolgabiró, és előadta, hogy a vizsgálatra szükség nem lehet, mert a panaszos már volt nála, és előadván ügyét, ő abban semmi tisztikeresetre méltó okot sem látott. Szives mosolygással intett Kapornaky a főszolgabirónak köszönetet, és a panasz - el lőn temetve. Ezen föllépés nyilt meghasonlás volt Kapornaky András ur és Alapi Béla között. Hogy Álapi Béla követ akar lenni, az nem igen tetszett, az szinte botrányosnak látszott András urnak; de azon még csak túl tette volna magát valamikép. Hogy Béla követ akar lenni épen ő ellenében, ki neki nagybátyja, és ugyszólván második atyja volt, azt valósággal némi szemtelenségnek tekintette András ur magában; de talán még azt is megbocsáthatónak tartotta volna András ur, miután egyáltalában nem állhatott ellen, hogy Bélát oly kész férfiúnak ne tekintse, kitől gyermeki engedelmességet követelni képtelenség. Hogy azonban, mikép magát kifejezte, még ellene pártoskodik, bujtogat, sőt lázaszt is, azt megbocsáthatlannak tekintette. "Igen, mondá András ur, - ez valóságos paraszt lázítás, miért valóban komoly büntetést érdemelne a háládatlan!" És András ur igen komoly haragra gerjedt lelkében Alapi Béla ellen. Málvin, ki a leánya és Béla között történtek némi tudomására jutván, tökéletesen azon hitben volt, hogy Béla nem egészen ment leánya érzelmének felébresztésében és kifejtésében, - borzasztó embernek, szörnyetegnek tekinté őt. Virginia miatt pedig épen legkevésbbé kivánkozhatott Béla valaha ismét Kapornaky házához jőni, és az alispánnal kibékülni.
|
