kezdőoldal  kezdőoldal  Az Irinyi család története  Irinyi családfák  Irinyi nemesi kellékek  Egy kis földrajz  Az Irinyi család tagjai ma  Irinyi galéria  Hires Irinyiek  Irinyi források

éla - regény két kötetben

írta Irinyi József
(Első kötet. Pest, 1853.)

X. Folytatás


ég csak néhány nap van a követválasztásig; Tisza-Alapon folyvást sok vendég fordul meg, mi Béla követségére nézve jó jel.

De mind a mellett nagy baj van. A megye nagyon megoszlott. Az ifiabbak és buzgóbb elvemberek többnyire Béla mellett vannak ugyan; de a buzgó elvemberek soha sehol sincsenek többségben. Az öreg urak és óságosak nagyobb része; mind azok, kik ha a megyében conservativ tábor volna, annak természetes elemel lennének; és végre kevés kivétellel az egész megyei tiszti kar, mely igen nagy hatalom volt, mind a tisztujitási mind pedig különösebben a követválasztási előkészületeknél, Kapornaky mellett voltak.

A választók is, kiknek száma ezerekre ment e megyében, nehezen voltak Béla részére megnyerhetők, mert igen sokan családi nevét is alig ismerték; vagy legfölebb csak az öreg Pál ur nevét tudták; de fiának létezéséről sem hallottak életökben egyetlen szót sem. Ellenben Kapornakyt, mint régi embert, "uralkodó" alispánt ismerte mindenki.

A tisztikar mindenüvé kiterjedő hivatalos befolyásának pártolására épen Bélának lett volna nagy szüksége, mint ismeretlenebb jelöltnek; de még ez is Kapornaky mellett volt. És ha talán nagy okoknál, politikai párttekinteteknél fogva inkább Bélához vonzódtak volna is a tisztikar némely tagjai, hogyan léphettek volna fel nyiltan a hatalmas első alispán ellen!? De még ezen eset sem adta elő magát; mert bár Kapornaky tervét, mikép kivánja magát az országgyülésen viselni, sejteni kezdték némelyek, a dolog nem volt oly világos és megbizonyitható, hogy azzal nyiltan follépve, jelöltségét a Béláéval ellentétes politikai szinezetünek lehetett volna föltüntetni.

A Béla és Kapornaky közötti küzdésnek nem volt semmi nyilt, világos politikai szine; csak személyes kérdésnek látszott az; ámbár mikép láttuk, bizonyos delejes sejtelemnél fogva az eredetileg kiválóbban bal és jobb oldali elemek azon módon egymástól elválva csatlakoztak egyikhez vagy másikhoz; de a szinek nem tüntek világosan elő. Béla nyilt ellenzéki tag és buzgó ha]adási barát gyanánt lépett fel, azonban Kapornaky sem mondta az ellenkezőt.

De azt szokták mondani: a madarat tolláról, az embert barátjáról lehet megismerni; és midőn az elnökség részéről is buzgó pártolását lehetett Kapornakynak észrevenni, a mélyebb belátásuak napról napra mindinkább kezdték ugyan észrevenni, hogy itt még is aligha csupán személyes kérdés van a választásban; a nagy rész azonban ugy van alkotva, - temérdek választásnál láthattuk nálunk és külföldön egész a franczia közönséges szavazati jog müködéseig, - hogy sokan megelégedve azzal, ha a jelölt nem veszi fel nyiltan azon szint, mely valósággal lelkében van, és melynek nyilt bevallásával semmi esetre sem szavaznának reá, - mások pedig egyáltalában semmit nem is törődve szavazataik politikai következésével: szavaznak minden szigoru politikai tekintet figyelembe vétele nélkül; sőt néha annak nyiltan bevallott megvetésével is valakire egyedül azért, mert neve ismeretesebb a másik jelölténél. És ennél fogva a tömeg hazafias idegensége nem is volt Kapornaky ellen észrevehetö.

Kárhoztatja talán valaki ezen pártfegyelmetlenséget, hogy igy megoszlás, kétes jelöltek győzelme idéztetik elő? . . . De ez még semmi. Ugyanezen 1847-ki követválasztáskor N. megyében az ellenzék közakarattal megegyezett egy nyilt conservativ jelöltben, és megoszlott, sőt a legkeményebb versenyre kelt két ellenzéki jelölt felett.

Gróf Csetneky Rudolf látva, hogy Kapornaky követsége több kilátással kezd kecsegtetni, és ekkép nem csekély aggodalomba jövén saját alispánsága iránt a jövő tisztujitáson, nagyon nyugtalan kezdett lenni. Végre tervet gondol, és az ebből állott: Elfog menni Kaporba; komoly szinben fel fog lépni Virginiánál; azon eszmére fogja vezetni Kapornakyt, hogy ő, gróf Csetneky, veje óhajt lenni; és ekkor őszintén felszólitja András urat, hogy a követségről az ő javára lépjen le. Csetneky egész megnyugvással mosolygott magában Kapornakynak hajlamán, melynél fogva bizonyoson felettébb fog örvendeni a gondolatnak, hogy leányát ő, gróf Csetneky, fogja elvenni. És ekkor átvéve Kapornaky erős pártját, más részről pedig magával vivén a Béláét, melynek gondolata szerint egyedül ő volt alkotója, bizonyosan követ lesz most, és alispán annak idejében. Virginiát aztán majd elveheti, a kinek tetszik.

Csetneky jól emlékezett bizonyos történetre, mely tökéletesen hasonlitott az ő tervéhez, és melyet utazásában egyik kis német fejedelmi városban hallott.

A történet e következő:

A herczeg katholikus volt; neje azonban protestans, és pedig nagyon buzgó protestans. A városban hol a herczeg lakott, többek között volt bizonyos fiatal ember, értelmes, tanult, ügyes; de szegény és kitüntetésre, előmenetelre vágyó, - hasonlóan protestans. Mit tegyen, hol kezdje, mit forditson hasznára? - sokáig gondolkodott a fiatal ember. Végre sok álmatlan éj, és ebéd nélküli dél eltelése után kitalálta. Volt a városban bizonyos orvos, hasonlóan protestans, udvari orvosa a herczegnőnek, és az orvosnak egy tisztességes, élemedett koru, közönségesen ugy nevezett vén leánya. Emberünk megismerkedik a házzal; udvarol a tiszteletre méltó hajadon matrónának, és előadja az orvosnak, az orvos pedig a herczegnőnek, mikép az még is valóban hihetetlen, képtelen és egyáltalában nincs jól, hogy bár a városnak elég számos protestans lakosa van, mind eddig a városi tanácsban még egy protestans sem ült. És, - és, - a fiatal ember rövid idő mulva városi tanácsnok lett, a tiszteletre méltó hölgy pedig - elvesztette udvarlóját.

Béla irányában, kinek szavát adta, nem látott Csetneky semmi méltatlanságot tervében, "mert mondá magában, - valóban őszintén el is követtem mellette mindent; és ha jelenleg elhagyom, ez épen csak azért történik, mivel világos, hogy ő ugy sem győzhet."

Befogatja tehát Csetneky ötösfogatát, melyben nagyon gyönyörködött, és pedig különösen épen az ötödik lóban, mely az ostorhegyes mellett járt és tarka volt, és átrándul Kaporba.

Virginiát ki már hónapok óta nem látta Bélát, és a körülményeknél fogva nem is reménylette, hogy többé házuknál láthassa, nagy szomoruságban, és örökös nagy fejfájásokkal kinlódva találta Csetneky.

Még alig volt pár perczig Kaporban, azonnal észrevette Csetneky, hogy Virginiát, és pedig épen igy, ugyszólván futtában megnyernie semmi esetre sem fog sikerülni. És ez ugyan nagy baj volt, mert legjobb lett volna Virginia ajánlásával is birni András ur előtt, de ez még egyáltalában nem csüggesztette el Csetnekyt; még mindig reménylette, hogy csupán az által is czélt, érhet, ha Kapornakyt kitűzött eszméjére fogja vezetni.

Mintegy félóra mulva azonban tervét még is nagyon vakmerőnek, helyzetét pedig meglehetősen kellemetlennek találta; de már benne volt, valamit csak kellett tennie.

Virginia kezdetben szivesen igyekezett telhetőleg nyájas lenni a Béla barátja iránt, ki elég véletlen vendég levén a háznál a folyamatba levő választási müködések mellett, talán valami megbizatással jöhetett; de midőn azt látta, hogy Csetneky saját hódolatának bemutatása végett jelent meg, oly valami fájdalmas, unatkozó érzés fogta el, hogy lelke sirt bele, és ezentul megszünt Csetneky iránt nyájas lenni. Bárha azonban ekkor semmi rugékonyság sem volt többé Virginia társalgásában, mi a beszélgetésre szükséges elevenséget nyujtani szokta, Csetneky ügyessége és gyakorlata elegendő bő tárháza volt azon sok haszontalanságnak és semmiségnek, melylyekkel nem minden érdek nélkül szokták a nagy világ emberei az időt eltölteni.

"Ugyan, mondá egykor Béla mosolyogva Csetnekynek, - hogy tudsz annyi sok haszontalanságot összebeszélni!?"

"Parbleu! mondá Csetneky, - épen az a mesterség; nagyon büszke vagyok arra; és felettébb megdicsérve érzem magamat általad. Egyébiránt hiszen Bécsben tagja voltál társaságunknak; te is jól emlékezhetel a tónusra; és mondhatom, hogy Pesten, sőt az egész világon is mindenütt ugy van az a salonokban. A société-nek oly sok mindenféle állásu és pártvéleményü tagjai vannak, hogy első illendőségi szabály: mennyire lehet egyáltalában nem is beszélgetni politikáról és más efféle nagy dologról, mi a társaság tagjai között feszültséget idézhetne elő."

"Nem czél itt egyik másik embernek "jól oda mondogatni," valakit letorkolni; hanem épen ellenkezően, csak kellemes időtöltésről gondoskodni, és ennél fogva mindenki iránt udvariasnak, kellemesnek lenni. E téren jól tudod, nyiltan meg van tagadva azon elv: a mindenkinek tetszeni akarás együgyüség. Számüzetvén ekkép a nagy dolgok, a kicsinyek maradnak fen, és ezek körűl fejlődik a par excellence conversatio, mely a tárgy nagyszerűsége hiányában elmésség és ügyesség által teszi magát érdekessé. Oh, annál nincs felségesebb dolog, mint a merő haszontalanságokról és semmiségekről folytatott érdekes, mert elmés, ügyes, mulatságos conversatio! Valamely világrendítő esemény előadásával a legügyetlenebb ember is érdekessé teheti magát; de hogy haszontalanságokkal és semmiségekkel is érdekes, kellemes legyen valaki, ahhoz elmésség, ügyesség, kifejlett társalgási tehetség, könnyűség kell. És épen ezen könnyűség: nehéz sőt némelyekre nézve teljesen elérhetlen."

"Igaz, mondá Béla mosolyogva ismételvén Csetneky szavait, - ezen könnyűség: nehéz."

"Őszintén megvallva barátom, folytatá Csetneky, bezzeg meg vagyok én akadva, mióta ezen vidéken lakom. Ha te nem volnál, talán már régen a Tiszába ugrottam volna. Itt az emberek nem értik, nem méltányolják az igazi társalgást. Witz nekik csak a juratusi nyers ötlet, mely torkon veri, ledorongolja az ellenfelet. Csekélységek felett ékesen szólónak, szellemdúsnak lenni, előttök nyomorúság. A mi nem iszonyú komoly méltósággal van mondva, azt mind léhaságnak tekintik; szóval a tréfás, elmés, ügyes, mulatságos, könnyed beszélgetés, a valódi coversatió előttök üresség, könnyelműség. Pedig kisértenék meg csak, hogy ezen könnyelműség, mily konnyű! Az ember hiában is törekszik ezen urak között könynyed társalgásra, nem talál nálok elasticitásra, a nélkül pedig végre az ember is kifárad. Ha sokáig itt maradok, félek egészen elparasztosodom. Olyanokat kell látnom, olyan szokásokat kell eltűrnöm, melyeket azt gondoltam hajdan, egyáltalában nem volnék képes megszokni. De hiában, ha már itt vagyok, alkalmazni kell magamat a viszonyokhoz és emberekhez; bárha kissé megvallom, nehezen megy.

Nagyon komolyan szeretném szeretni ezen spectabiliseket, de bizony parole d'honneur, nagyon nehéz. Sokszor feltettem magamban, hogy simulok hozzájok; azonban mit tegyek kérlek, miután a politikai és értelmi világ határán túl, hol megegyezünk; de hol ha meg nem egyeznénk is: lehet engedni ha az ember akar, a mindennapi életben oly visszataszító szokásaik vannak, melyeken túltenni magamat nem függ akaratomtól, mert a gentlemani izlésbe ütköznek, és valóságos undorodást szülnek; példaul leülök velök ebédelni, és ők elkezdik körmeiket vagdalni, füleiket - na de nem is mondom, továbbá iszonyú nagy falatokat vesznek szájokba, poharaikat csordultig töltik és több efféle. Át fogod látni barátom, hogy ezeken lehetlen az embernek magát túl tenni."

"Miért ne lehetne, mondá Béla, - azok mindenesetre hiányok; reám is visszataszítólag hatottak kezdetben az efféle szokások; de azok iránt, és pedig épen a nagyobb társadalmi müveltségü embernek elnézéssel kell viseltetni. Ha az ilyen apró társadalmi bakok ellen irtóháborút akarsz kezdeni, sajnállak, mert ahhoz egy egész ember élet sem elég. És nem kell feledni, hogy bárha ezek mindenesetre a műveltségre vonatkozó dolgok, mind a mellett is csak a társadalmi müveltségre és finomságra tartoznak; és ezen ügy még nem egyszersmind maga az általános emberi műveltség."

"Igaz, mondá Csetneky, - de már bocsánatot kérek, vérpadra vihetnek; nem is vagyok az egyenlőség elvének ellensége, de barátkozni csak a velem egyenlő társadalmi müeltségü emberrel szeretek, sőt egyedül csak azokkal tudok. Melyik fog ezen spectabilisek közűl kocsisával barátkozni; és ha valaki nem egészen kocsis modorú ugyan, de még sem eléggé gentleman, abban még semmi elvkülönbség sincs."

"Fordulj a nőkhöz, mondá Béla, - vidéken sokkal gyakoribb a müveltség, mikép azt te érted, a nőknél, mint a férfiaknál."

"Hiszem, mondá Csetneky, - de épen azokkal égtem meg egykor legjobban még Dunántúli jószágomban létem alatt, és azóta félek a vidéki hölgyektől. Ismertem egy családot, melynek külonös müveltségi követeléssel birtak nő tagjai; de képzeld a pedans libákat, még latinul is tudtak talán, és megvetéssel voltak, sőt azt bizonyos fitogtatással nyiltan ki is mondták, minden társalgás iránt, mely nem az emberiség nagy kérdéseivel foglalkozott. Képzelheted mennyire megundorodtam én ezen egyoldalu szoknyás lateinerektől!? Szegények, nagyon büszkék voltak társalgásukra, pedig épen conversatiójok nem vo1t. Ki nem állhatom a tudományoskodó nőket. A nőknek nem az a feladatuk, hogy amazonok legyenek akár fegyverrel akár észszel. Ezen szerep levetkezése a nőiségnek; és mi férfiak is elég gyarlók vagyunk ugyan, de a férfit játszó nők épen rendkivül nyomorultak."

"Nem mondom, hogy a nő csak konyhába való; én részemről nem is kivánom, hogy ahhoz is értsen; de a nőnek végtelen nagy mezeje van még mellettünk a salonban is. Legyen a nő: gyöngéd, érzékeny, nemes virág, arra van hivatva, és lehet-e annál szebb hivatás!? A nő: a férfi öröme, gyönyöre és vigasztalása; fölcseréltetnek a szerepek, ha mestere akar lenni. Legyen a nő: szeretetre méltó; és ki nem ezt hiszi neme feladatának, vagy nem érez arra magában egyénileg hajlamot, vágyat az Hamlet szerint: - menjen kolostorba; ott tanulhat, tudományoskodhatik a mennyit tetszik, az életben csak torzkép fog lenni. Ki nem állhatom, ha valamely nő el kezd vitatkozni. Kezdetben nem tagadom, piquant-nak, valóban érdekesnek találtam; de későbben nem is képzelheted barátom, mennyire meguntam azt, sőt valósággal megundorodtam attól. Különben is azt tartom, hogy még a tudákosság határánál sokkal idébb is felettébb visszataszitó, ha valamely nő felsőségre törekszik a férfiak felett; sőt még azon szálkás kedélyüeket sem állhatom ki, kik örökké csipkedni, és bár nem magas és tudományos, hanem csekélyebb kérdések felett szüntelen vitatkozni szeretnek."

"Kiket szeretsz hát?" mondá Béla mosolyogva.

"Szeretem a szeretetre méltókat, mondá Csetneky, - azokat, kik szeretetre méltók akarnak lenni és semmi más; a szelíd, engedékeny, nyájas, részvevő, érzékeny, gyöngéd, nemes keblüket. Szeretem az angyalokat, a virágokat; a törvénytudós vagy katonás nöket, kik értelmökkel, erejökkel akarnak felettünk uralkodni, mestereink akarnak lenni: szörnyetegeknek tekintem. A szeretetre méltóságot kell a nőnek maga elé czélul kitűzni; példaul ha férje, vagy kedvese, kifogást, sőt még ha érdemetlen szót intéz is hozzá, a nő ne mondja azt vissza; ne igyekezzék ragyogó észszel és dicsőséges győzelemmel megmutatni, hogy azon a téren férje vagy kedvese még hibásabb, mint ő, hanem szelíden csak a maga mentségéről szóljon. És ha csak félelemből, vagy számításból tesz valamely nő igy, az még nem sokat ér; de az, ki lelke ösztönéből követi ezen utat, igazán szeretetre méltó. Még csak a tréfa mezején sem kell az igazi szeretetre méltó nőnek nagyon rechthabereyoskodni. Bántsa a férfi komolyan vagy csak tréfából is a nőt, a nő ne arra törekedjék, hogy legyőzze őt, hanem hogy lefegyverezze - szelídségével, szeretetre méltóságával."

"A szeretetre méltóság a nő leghatalmasabb fegyvere. Amely nő más fegyverekkel akar élni, csak hibáját, ügyetlenségét vagy azon meggyőződését árulja el, hogy már megszünt szeretetre méltó lenni. És a mely nő azt mondja, mikép csak nem is lehet oy "gyáva", hogy mindent eltűrjön, az elveszett a szerelemre, a gyöngéd nőiségre nézre, az - menjen kolostorba, vagy pedig a konyhába rántást keverni. Az oly nő jó lehet lovardai művésznőnek, amazonnak, vagy talán jó férfi, jó kofa lett volna belőle; de az nem gyöngéd, nemes lelkü, szelíd, szerető nönek van teremtve. A "gyáva" szó nincs ugyan helyesen választva, mert itt gyávaságról szó sem lehet; de kétségtelenül a szerető nőnek nem kell, sőt a szerelem és női gyöngédség felületességének vádja nélkül nem szabad önálló, elkülönzött véleménynyel birni férje vagy kedvese irányában. A nő arra van teremtve, hogy a férfinek, kit szeret, lelkéhez forrjon; ne legyen annak ellenében véleménye, akarata; betöltse az lelkét egészen. Ez nem "gyávaság", ez a magasztos, tiszta nőiség. Természetesen azonban a férfi se bánjék szeszélyének önkénye szerint a nővel."

"Minden becsületes, finom, nevelt ember sokat enged a nőknek; de ez nem azt teszi, "hogy a nő akarata szerint" kormányozza a férfit, hanem ez igyekezzék a nő szive titkát kitalálni, vágyainak megfelelni. A nő ne legyen engedetlen; de a férfi ne parancsoljon. Az "akaratos" nő gyalázata nemének; az nem szelíd, nemes keblü, gyöngéd nő többé, mikép a nőnek lenni kell; hanem szörnyeteg o mely kiüt neméből; aljas, durva példánya annak."

De minden könnyű társalgási igényei mellett is, ezuttal tökéletesen megbukott Csetneky Virginiánál. A lélek fájdalmában szentségtelenítésnék tetszik minden örömre való gerjedés; és különösen sérti a szivet, mérgesíti annak nyilt, tátongó sebét, midőn nem méltányolva, nem kimélve, nem tisztelve annak elfogultságát, napszámosi szorgalommal törekszik valaki azt megnyerni. Látni ezen eljárást maga iránt, midőn a kebel mintegy fel van dagadva fájdalmában, valami kimondhatlan kellemetlen és unalmas.

Ezen esetben volt Virginia; és Csetneky észrevevén alkalmatlan helyzetét, a világért sem lépett volna elő valamely komoly nyilatkozattal, és most már mindent csak a Kapornakyval leendő beszélgetéstől várt.

Mindenképen forgatta tehát későbben Csetneky Kapornakyval a beszélgetést, hogy őt eszméjére vezesse; de András ur észrevette, hogy nem igen sok kedvet mutatott leánya uj udvarlójához; és már annyira is hozzá szoktatta lelkét a követséghez, mikép valóban szerencséje volt Csetnekynek, hogy nyiltan nem szólott tervéről, mely őt Kaporba bozta, és mely e pillanatban magának is ugy kezdett feltünni, mintha még is némi hibát foglalna magában Béla irányában, - mert bizonyosan kereken tagadó választ kapott volna.

Csetneky tehát kudarczot vallva távozott el Kaporból, és senkinek sem beszélte el esetét; de a dolog nem maradhatott titokban, és különféle változatban-beszéltek arról az emberek, hogy Csetneky közepette a nyilt ellenségeskedésnek Kapornaky házánál volt.

Béla is hallott valamit, mikép Csetnekynek pillanatra az volt terve, hogy őt titkosan elhagyja, és maga lépjen fel jelöltül; de ezen hirt, mely Csetneky barátságában bizó lelkének rendkivül meglepő és kellemetlen volt első pilanatra, egyáltalában nem akarta elhinni; és mivel Csetneky Kaporból hazajövetele után kettőzött erélylyel működött ismét Béla követsége mellett, nem sokára teljesen is megnyugodott e részben.


Irinyi József: Béla, tartalomjegyzékIrinyi József: Béla, első kötet, XI. fejezet