 éla - regény két kötetbenírta Irinyi József (Első kötet. Pest, 1853.) XII. Követ-választás  égre elkövetkezett a nagy nap, a követválasztás napja. Legtöbben, mikép az emberek minden eldöntő alkalom előtt szoktak, részint féltek, részint mindent vártak - a véletlentől.
Nagy tarka lovon, kivont széles szablyával, vörös tollas pörge kalappal, bal vállra vetett aranyos zsinóru dolmánynyal, vörös mellénynyel, vezette a választási nap előtti délután Pozdor Ferke Béla korteseit, kik a székváros szélén leszállván szekereikről, és egy ott levő korcsmában megtelepedvén, jelenleg menetet tartottak a városban, az ellenfélre hatni számuk nagyságával. Pozdor Ferke mellett, ki a fő kortes vezér volt, számosan lovagoltak mások is, a megye fiatalságának színe. Közvetlen a lovagok után jött a czigány-banda, roppant harsogó trombitáival és zugó dobjával hetykén és kihivólag hangoztatva a Rákóczy-indulót. A czigányok után jöttek a kortesek, elől két-három, az egész utcza szélét felfogó sorban rendezve a fiatalság által, azon túl pedig tömegbe vegyülve az egész sereg, melyhez végül az utczai kiváncsiak is csatlakoztak. A kortes sereg magas jó kedvében volt. Az első sorok, bátorságuk teljességében, kihivólag csattogtatták össze meglehetős tekintélyes vastagságu botjaikat a levegőben; - mi igen sajátságos, és a szemtanúnak valami oly csodálatos zene volt, melyet lehetlen lett volna rendkivüli meghatás nélkül hallgatni. Időnként, és különösen oly házak előtt, hol számos nézőik gyültek össze, vagy valami ismertebb megyei embernek volt lakása, különösen ha az jelenleg az ellenféllel tartott, oly roppant légreszkettetö kiáltás: "éljen Alapi!" harsogott ezer ajakról, hogy valóban csak magyar erély és tűz képes olyat előidézni. Ezen erélynek, tűznek és lobogó lelkesedésnek kifejtésében kétségtelenül volt része a bornak is, melyben embereink az uton ebédlő állomásuknál, és megérkeztökkel a szálláson is valami fél óráig részesültek; de ki csak egyszer volt is életében valamely tömegben, mely bizonyos közös eszmében egyesült, tapasztalhatta, hogy a tömegeknek valami különös deleji hatásu lelkesitő ereje van, mely egészen elfoglalja, felfokozza lelkét még a müveltebb, azaz ravaszabb, okoskodóbb, hajszálhasogatóbb, önzőbb, fásultabb keblü embernek is, kinek, okossági követelései folytán, egész élete a sziv elnyomására való törekvésben áll, - hát az erőteljes termetben lakó bátor, nyilt, egyenes, őszinte, becsületes, erejében pezsgő lelkü egyszerü embert mikép hagyhatná hidegen!? A város másik oldlaláról, valamivel későbben, érkezett Kapornaky pártja is, jelöltjének ablakai alatt éltetni őt, és aztán hasonlóan menetet tartani a városban. A két sereg leginkább csak abban különbözött egymástól, hogy Kapornaky pártjában kevesebb tagját lehetett látní az ugvnevezett fiatalságnak, és hogy mennyiben a bizonytalan szemmértékre valamit lehetett adni, ugy látszott, mintha Béla pártja kisebb számu volna. Miért is a tisztikar azon tagjai, kik eddig habozni látszottak, tömegben csatlakoztak többi társaikhoz a döntő pillanatban; és a választás napján a tisztikarnak már csak azon egy pár tagja volt Béla mellett, kikről ismeretes buzgó ellenzéki tagságuk folytán, kezdet óta legkevésbbé sem lehetett kételkedni; - mert olyan a hivatalos hideg lelkesedés, hogy mindig a hatalmashoz csatlakozik, mig kétes a győzelem hallgat, azután pedig hazug hangjával legnagyobb buzgóságot szinli; - de ha veszélyt érez, első pártol el. Felderülvén a választási nap, Pozdor Ferkének ugyan valóban ugy tetszett, hogy az ellenfél számosabb; de mivel az ügybuzgósággal teljes vezér irtózik a fegyverletételtől, még mindig várta a véletlentől, vagyis inkább tántoríthatlan erélylyel, és csüggedetlen hittel törekedett, hogy a győzelmet kivívhassa. Reggel már korán leste embereivel e terem megnyitását, és a főispán körüli tért, valamint a leghangzatosabb szögleteket jó előre elfoglaltatta legharsányabb torku korteseivel, kiknek utasitásuk első pontja volt, rekedté nem kiáltozni magokat a kellő idő előtt. De nem hiányoztak azért "tánczingerlők" sem, kiknek feladatuk volt folytonosan élénkségben tartani a dolgot, és mindenféle fogással, még jóval a gyülés megnyitása előtt, örökös kiáltozásra ingerelni az ellenfelet, ha valahogy mind egy lábig rekedté tudnák azokat kiáltoztatni. Időnként egyik másik al-kortes vezér mind a két pártból a terem közepén álló T betű alakú zöld asztalra pattant fei, a másik pártnek valamit jól oda mondani, vagy a magáénak fegyelmére felügyelni. Végre kilencz óra van; a főispán a teremben megjelenik, és a gyülést megnyitja. Bejövetelével valami különös zabolázbatlan tüzes felkiáltásokban törnek ki a pártok: "Kapornaky! Pornaky! Pornaky!!!" "Alapi! Alapi! Alapi!!!" Nagy nehezen szóhoz jut az elnök, és kevés szóval megnyitja az ülést; ezután a jegyző felolvassa az országgyülésre meghivó levelet, és az elnök kinevezi a bizottmányokat, melyek ha a többséget felkiáltásból kivenni nem lehetne, járásonként össze fogják szedni a szavazatokat. És ekkor mindenki közösen az ugynevezett pártrvezér nevét hangoztatva, rövid idő mulva csendet int az elnök, de ez nem sokat használ; hanem csendet intenek mind a két fél kortes vezérei is, és ekkor közepette az előállott mély csendnek, kimondja az elnök az egyik elválasztott követ nevét. Ekkor tört ki igazán a zaj. Pozdor Ferke igy szólott szomszédjának: "Jól állunk; a főispán felkiáltás után mondta ki az egyik követ elválasztatását, reményünk lehet, hogy a másikkal is azt teszi." Holott Pozdor Ferke előre jól tudta, hogy az egyik követ bizonyosan felkiáltással fog megválasztatni, miután ellene senki sem volt, és mind a két párt közösen megegyezett benne; és azt is jól tudta, hogy a főispánnak Kapornakyhoz való vonzalma folytán, bizonyosan szavazásra fog kerülni a dolog, ha a felkiáltás Alapira látszik kedvezőbbnek lenni; de az ember szivesen vigasztalja ön magát mindenféle kedvező számíttással és kecsegtető reménynyel; a vezérnek pedig minden téren kötelessége is semmit sem tenni alárendeltjeinek csüggesztésére, és mindig biztatni azokat. Hátha csodatettekre lelkesitheti őket! Ekkor pedig aztán semmi sincs lehetlen. "Legalább egy óráig szó se legyen az éltetés elhagyásáról. Egyébiránt hiszen majd intek is én akár el kell hallgatni, akár nem," ez volt az utasítás, melyet Pozdor Ferke a teremben elhelyezett korteseinek adott. Folyt is a kiáltás szakadatlanul, oly tüzzel melyet senki sem tudhat elképzelni; ki hasonló jelenetnek soha sem volt tanúja - Magyarországban, mert más nép távolról sem képes hasonló lángoló lelkesedésre. Valami különös, rendkivüli, elragadó, bűvös hatássa1 voltak az ilyen jelenetek az emberre; az egészséges lélek, az olyan ember, kinek szive helyén volt, lehetlen, hogy valami ünnepi, valami magasztalt érzelemre ne ébredett volna ezen erély- és tűz-áradatban. Darab idő mulva a föispán inteni kezdett, hogy beszélni akar; néha bele is kezdett beszélni a roppant zajba; igyekezete hasztalanságát látva, a kortes vezéreknek, és ezen között Pozdor Ferkének is intett, hogy eszközöljenek csendet; Pozdor Ferke hatalmasan is kezdett kiáltozni, hogy "Halljuk! Halljuk!" és egyszersmind valósággal intett is fehér kendőjével; de előre ki volt adva embereinek, hogy midőn a fehér kendőt látják lobogtatni, akkor baj van, és a világ minden kincséért sem kell félbehagyni a felkiáltást; és lőn is oly növekedése a kiáltozásnak a fehér kendő lobogtatására, hogy a terem rengett bele. Végre azonban Pozdor Ferke átlátva, hogy minden igyekezet, megnyerni az elnököt füleinek tele kiáltásával tökéletesen hasztalan, mert semmi esetre sem fogja a többséget szavazás nélkül kimondani, bárha még az egy órai határidőnek alig mult el fele, zsebébe tette kendőjét, és pörge kalapját emelve fel, azza| intett csendet, és az Alapi név kiáltozása azonnal megszünt; - néhány percz azonban még egymásnak kölcsönös csillapításával, az egymás ellenében temérdek hang-változattal kiáltozott "Halljuk!" harsogtatásával telt el, és csak ekkor juthatván szóhoz az elnök, kijelentette, hogy a választást szavazatra bocsátja, és ezzel rögtön kimenvén a teremből, a kozönség is oszlani kezdett; e közben mindenki tudakozván egymástól, hol, melyik utczában, melyik házban ül össze azon járás szavazatszedő bizottmánya, melyben ő lakik. Már dél is elmult; a szavazatszedés folyvást tartott. Ezen megyében a golyó általi szavazás volt divatban. Mindenik bizottmánynak valamelyik tagja kezébe nyujtott a belépő választónak egy golyót, és kézzel is megmutatta annak a ládákat, melyekre egyébiránt fel is volt irva, melyik az Alapi, melyik a Kapornaky ládája. Déltájban kissé félbe szakadt a szavazás, mivel a bizottmányok valamit falatoztak hamarjában ülési szobájokban. Délután azon hir kezdett elterjedni, hogy az egyik bizottmányban, melyben egy barátja sem volt az Alapi pártnak, idő kimélés ürügye alatt, már egyáltalában nem adják a választók kezeibe, hanem csak megkérdik a belépőt, és egyik bizottmányi tag veti a golyót ez illető ládába, mi sok gyanura adott alkalmat. Egyszerre fenszóval kezdik kiáltozni, hogy: "A bizottmány csal!" A ház körül, hol ezen bizottmány ült, mindinkább számos és ingerült csoportok kezdtek gyülekezni. Nem sokára felszólalt egy kortes legény, Puskás Jancsí: "Törjünk be a deputatióhor, verjük szét!" Ezen pillanatban érkezett elő Fozdor Ferke, ki a különböző szavazatszedő bizottmányoknál, a korteseknél, a főispánnál, Bélánál, - itt szétnézni, ott rendelkezni, amott valamely panaszt előadni, Bélánál a számos vendéggel beszélgetni, - járt szüntelenül, és gyanitván a szándokot, ünnepélyes hangon felszólalt: "Valahogy verekedés ne történjék, fiúk" A kortesek közeledni látván Pozdor Ferkét, nagy örömmel rögtön korülvették őt, és indulatosan felkiáltva panaszkodtak neki, hogy: "A deputátió csal!" Azután előadták, hogy annálfogva épen most akarják szétverni, mely gondolatról minden okoskodásával, és komoly hangjával is alig tudta őket Pozdor Ferke leverni, "Na hát csak ezt a botot mutatom meg a deputatiónak! Csak ezt a botot mutathassam meg nekik; nagyságos uram!" mondá Jancsi. "Eredj pokolba, Jancsi, mondá Pozdor Ferke mosolyogva, - bolond vagy; de a deputatióhozbe ne merj menni, mert velem lesz dolgod." És ezzel kardjához csapott intőleg. Este felé a szavazatszedés be lőn fejezve. Kapornaky ezer szavazattal kapott többet. Béla, ámbár felül volt emelkedve a mindennapi hiuságon, kellemetlenül hatott rá bukása. A tetterős lélek önérzete mulhatlanul megsérül, midőn a térröl, hova már egészen átgondolta magát, hivatlan emberek leszoritják. Nem szégyen fogta el Bélát, mi csak álszégyen, a nyomorult hiúság jelensége leendett volna; lelke fájt, hogy tetterejének nem nyilott tér a működésre. Követségének hónapokig tartott előkészitése alatt, lelkében régen a törvényhozás nagy feladataival foglalkozva, megbukása után világos lőn elötte, hogy mind a mellett nem maradhat Tisza-Alapon; mert már gondolatban régen nem is lakik ott. Ennélfogva tehát jószágát elrendezvén, Pestre költözött.
|
