![]()
Szolnokot a honfoglalás alkalmával a fejedelemhez rokon Megyeri törzs kapta meg szállásföldnek. Szent István idejében Szolnok már olyan jelentős település volt, hogy védelmére és a rév biztosítására földvárat létesítettek itt, sőt Szt. István a Szolnoki váruradalom központjává tette. Későbbi okmányokban Szolnok neve gyakran szerepel, mert a városon keresztül élénk forgalom bonyolódott le. Fontosságát bizonyítja, hogy III. Béla idejéig Szolnok királyi bírtok volt, de a XIII. század végén újra az, bár közben többször gazdát cserélt.
Ennek elismeréséül 1195-ben oklevelével királyi szervienssé, egyedül a királytól függő, bizonyos földingatlannal rendelkező teljes szabadságot élvező közszabaddá, a király szolgálói közé emelte III. Béla király. Ez az 1195-ös oklevél a tatárdúlás alatt elveszett, megsemmisült, ezért lett minden benne foglalt privilégium 1264-ben megerősítve. Ebből az 1264-es és a következő 1270-es királyi oklevélből ismerhetjük meg a család következő tagjait, mégpedig Vid-et és annak fiait, Vencelt és Lászlót, az utóbbiak ekkor kapják adományba a szatmári Pur (ma Peér) nevű földet. A család az 1278. évi és az azt megerősítő és mind a mai napig meglévő 1279. évi oklevél szerint már ekkor földterülettel rendelkezett Irinyben, ahol is egy Tivadar (Tódor) nevezetű szatmári várjobbágy elszántott a birtokukból három ekealjnyit. A két oklevél ennek visszaadásáról rendelkezik, miáltal visszaállhatott a család teljes birtoklása Iriny felett.
Ez a tett szolgált alapul a később megszerkesztett családi címerhez, mivel az adományozó oklevélhez címert valószínűleg nem kaptak. Szintén erre a vitézi tettre és az ehhez kapcsolódó adományozó oklevélre épül a családi eredetmonda, mely egy romantikus szerelmi történetbe ágyazza az egész történetet. |