 éla - regény két kötetbenírta Irinyi József (Második kötet. Pest, 1853.) XII. Tul messze tengeren  izenketted napra, hogy Liverpoolból elindult, New Yorkba érkezett a hajó. A hosszas tengeri utazást, minden utas megunta már az utolsó napokban; és a legutóbbi perczekben különösen mindenki alig várta, hogy kiszálhassanak.
Végre kiszállottak. Béla és Móricz az öreg Jánossal egy másodrendü fogadóban vonták meg magokat. Az első órákat ismét a megujult szomorúság vette igénybe az uj világrészben. Végre azonban, az ember nem tagadhatván meg magát, kiváncsiságuknak igyekeztek eleget tenni. Elindultak tehát a "zöld emberek", mikép Amerikában az ujdon érkezett európai kivándorlókat nevezik, és megszemlélték ezen csodás országnak legnagyobb városát, és egyszersmind értesitéseket szereztek, hol volna legjobb megtelepedniök. "Merre menjünk? mondá Béla, - ez most a nagy kérdés. Az Egyesület éjszaki, keleti, déli vagy nyugoti részébe? Nagy erdő ez az Amerika; az ember nem tudja, merre forduljon benne. Ha műiparhoz vagy kereskedéshez értenénk, az éjszaki vagy keleti népes államokban kellene megtelepednünk; ha sok pénzünk volna és aristokratikus henyéléssel akarnánk élni, a déli államokba kellene mennünk; de mivel dolgoznunk kell hogy megélhessünk, és az egyetlen dolog, mihez a magyar ember ért, melynek külföldön is hasznát veheti, a földmüvelés, a nyugoti mezőségi államok felé kell vonulnunk, hol még roppant mennyiségü gazdátlan földek várnak szorgalmas földmivelő kezekre." Fel tehát nyugot felé! Ama négyezer mértföldnél hosszabb viz partjaihoz, melyet a benszülöttek, - "az erdő gyermekei" - pompás költői nyelvökön "végtelen folyam"nak és Mississippinek, vagy is a vizek atyjának neveznek; hol az ember néha azt mondja: szomszédom, és az egyén, kit ezen szó illet - száz mértföldre lakik! Fel tehát nyugot felé. Hol még egy félszázad előtt az atlánti tenger partján levő államokból utra kelt első telepedők, az uj civilisatio ezen hős terjesztői, - az Alleghany hegyeken, melyeken még akkor semmi ut sem volt, mindent lóháton levén kénytelenek magokkal vinni, nagy nehezen átmenve, - ezen hegyeknek szélső nyugoti csucsairól temérdek ezer négyszög mértföldre terjedő sötét erdőség zöld oczeánját látták magok előtt; . . . az egész Mississippi völgyet, mely az Alleghany és Oregon hegyek között terülve el, roppant őserdeivel és távolabbi mezőségeivel a világ legnagyobb völgye, és hol, - az Oregon hegységen tul a Csendes tengerig terjedő vidékkel együtt, - részint teljesen alakulva, részint alakulóban, jelenleg már 19 állam van: és akkor ez még mind vadon volt, hol a buja növényzet használatlanul hervadt el ismét; és mindenütt ünnepélyes, mély csend uralkodott az ős természetben, melyet csak a sűrű, járhatlan erdők dalos lakosai és a vad állatok szakasztottak meg. Néhol az ős lakosok gyéren eloszlott vad fiainak wigwam-jait (kunyhóit) lehetett látni. Mindenütt egész természetes egyszerüségében, frisseségében és nagyságában lehetett az isten müvét szemlélni, - az emberét sehol. Az egész természet, mintha ünnepet ült volna, nyugalomban volt, és várt a későbbi időben születendő óriás erejü szorgalmas nemzedék jövetelére! Az óta a nyugot felé vonuló telepedők népvándorlása folyvást örök mozgásban tartja az Egyesület népét. Az angolszász faj oly különös képességet tüntet fel a gyarmatositásra, minőt még a világ soha sem látott. Jellemzetes kitűnő akaratereje, kitartása és álhatatossága, személyes szabadsági és függetlenségi vágyai különösen alkalmassá teszik ezen csodálatos nép tagjait a magány és elszigeteltség elviselésére, mely nélkül gyarmatositás nem történhetik. Kivánsága gerjed valamely embernek vagy családnak a vadonba hatni, hogy ott termékeny helyet keressen, és megtelepedjék!? Ha barátokat talál, kik vele menjenek, szomszédságában megtelepedjenek, annál jobb; de ha ilyenek nem akadnak, maga is elindul a bátor kalandor az erdökbe, hol még soha sem járt ember, és saját karjaival legyőz minden nehézséget. Nem sok idő mulva a vadonban, hol a települő magának házat épitett, az erdő elegendőleg ki van irtva, csinos major áll, egy család alakult. Mihelyt a kellő kort elérték, az apa megosztja fiaival birtokát, és ezek is folytatják a munkás életet. Némelykor a fiu másfelé kivánkozik, eladja részét, és még tovább megy nyugot felé, hol a gazdátlan közföldekből igen olcsó árért annyit foghatván fel, a mennyit tetszik, és az illető kerületi hivatalnok által tulajdonosi joggal ruházva fel, hozzá fog munkájához. Ez rendesen tavaszszal történik. Legelőször is házhelyet választ magának, rendesen valamely forrás mellett, vagy hol könnyen áshat magának kutat; azután meglátogatja szomszédait, kik néhány mértföldkörületben laknak, és valamely napot házépitésre tüznek ki. Ezen nap minden szomszéd össze jő, és oly hathatós segélyt nyujtanak, hogy a faház egy nap alatt fel van állitva, sőt néha be is van fedve deszkával. Gyorsan késziti el ekkor a települő annak padozatát is nyers deszkákból; összeállitja ajtaját, és kéményt is csinál. Ezután rosz időben háza falát tapasztgatja, jó időben pedig az erdőt irtogatja az uj lakos. A nagy fákat mélyen körülgyürűzi és magokra hagyja, hogy elszáradjanak, az apróbb bokrokat pedig kivágja, és kukoriczát vett foldjébe. Ekkép némileg rendbeszedve magát, bezárja házát; valamely szomszéd gondjába ajánlja azt, és visszatér szülei házához néhány száz mértföldre. Itt van septemberig, megházasodik, és fiatal nejével, egy szekérrel, egy pár lóval haza indul; néha néhány darab szarvasmarhát vagy juhot is visz magával. Haza érve buzát vagy gabonát vet még fenálló kukuriczája közé; azután letöri az utóbbit, és készül a télhez. Neje segiti őt a szegény kezdet minden nunkájában. Mennyire csak lehet kerülik a kereskedőhöz való járulást, kinek boltja talán mértföldekre van valamely még fák között levő faluban. A takarékosság és szorgalom végre vagyonosságra vezet. Az első durva faház helyét sokkal csinosabb épület foglalja el; szépen be van keritve az egész gazdaság; nagy készletek vannak a csűrökben ; az istálók telve vannak házi állatokkal; iuh- és sertésnyájakat lehet látni; minden jelei látszanak a növekedő vagyonosságnak. És a mit legnagyobb gazdaságának tekint, mi gyarapulását ezen felettébb drága napszámu és cselédü országban leginkább eszközölte: számos gyermek növekedik fel, kik nem irigykednek egymásra az örökség megoszlásaért, mert saját kezeik legfőbb örökségük; azoknak segélyével lehetett képes atyjok is annyi vagyont szerezni; és ennél fogva a szülék sem aggódnak, hogy számos gyermekeiknek nem hagyhatnak egyenként nagy vagyont. Hol valamely alkalmas kereskedelmi pont van, rövid időn - falu alakul, mely ha a hely igen kedvező, néhány év alatt több ezer lakosu város lesz. Megtelepedik valahol számos egyenként elszórt gyarmatos között egy kovács, ezt követi egy ács, ezt egy szabó, csizmadia, nyereggyártó, kalapos; és orvos sem hiányzik, sőt jó, ha rövid idő mulva két-három társa nem érkezik. Ekkor természetesen kereskedő is akad, ki boltot nyit. És mihelyt a falu csak némileg látszik városi jovővel, avagy épen egy egész ujdon népesülő vidék kerületi székhelyi szerepével kecsegtetni, megjelennek - a törvénytudósok is, és felajánlják a lakosoknak szolgálataikat, hol az alig levágott szálfák még többnyire kényelmesen hevernek uton utfélen. Alig vannak ennyire, némelyek szóba hozzák, hogy már templomról is kellene gondolkozni. Ezen inditvány Amerika nagy reményekkel teljes, buzgó hitű és mély érzelmü népénél, mely örökös érintkezésben él az ős természettel, mely nagy vállalkozó szelleménél fogva annyit épit számitásra, sikerrel meg áldott munkára, röviden a jövőre, a hitre: soha sem marad viszhang nélkül. Azonnal épitenek tehát iskolát, mely egyszersmind "köztársasági gyülekezet helyül" azaz imahelyül is szolgál; néha az iskolával egyszerre vagy legalább kevés idő mulva "köztársasági templomot" is épitenek; így neveztetvén, mert ezek minden felekezet testvéri közös használatára vannak rendelve, valameddig az egyes felekezetek eléggé számosak nem lesznek külön egyházakat épiteni magoknak. Az iskola-teremben, mely "köztársasági gyülekezethely," vagy ha "köztársasági templom" is van ebben, most baptista, presbyterián, továbbá methodista stb. lelkész szónokol, azután katholikus lelkész használja azt. Az ilyen imahely felállitásának hire azonnal elterjed a vidéken, és a néhány mértföldre lakó lelkészek, vagy a missió-társulatok tagjai kinyilatkoztatják, hogy ezentúl minden héten, két hétben vagy hónapban megfognak ott jelenni, istenitisztelet tartása végett. Mert Amerikában oly nagy a vallásosság, hogy minden vallásfelekezetnek hazai missiótársulataik vannak, melyek vándorlelkészeket küldözgetnek elszórva lakó hitsorsosaikhoz, és az oly községekbe, melyek még nincsenek eléggé megszilárditva, hogy magok tarthassanak lelkészt. Elhatározták tehát vándoraink, hogy ők is nyugotra, nevezetesen pedig Jowa kerületbe fognak menni, és Burlington város vidékén telepednek meg. Oda menetelők közben New Yorkból, szép részén, számos államán és nevezetes városán mentek át az Egyesületnek, és igen sok emberrel megismerkedtek. Az óriási ipar, fáradhatlan hangyaszorgalom, roppant vállalkozó szellem, nemzeti erő, vagyonosság és nagyság, mely az amerikai Egyesült államokban minden lépten nyomon, és még nagyobb mértékben feltünik mint Augliában is, nagy bámulatra ragadta embereinket. A vasuton Indianopolis és St. Louis között két amerikai polgárral ismerkedtek meg; egy farkastermészetü és nagyehető emberrel, mikép az amerikaiak, kik igen szeretik a tréfás és drasticus nyelvet, Michigan állam lakosait nevezni szokták, és egy félig ló, félig alligátorral, azaz Kentucky állami polgárral. "Gemmen, mondá a féli ló, félig alligátor, szokott amerikai kurtitással gentlemen helyett, - ezen dicső és felvilágosodott országban, melynek a világon nincs párja, ugy számitom, - mert az amerikai ember rendkivül szereti hazáját dicsérni, és minduntalan alkalmazza ezen eszmét: gondolom; de ezen eszmére különboző kifejezések vannak vidékenként divatban, minők példaul: ugy számitom, azon ismeretem van, gondolom, stb, melyekről aztán az amerikai embereket meg is lehet ismerni, hogy az Egyesületnek melyik államába tartoznak, - ezen dicső országban, ha földet akarnak önök szerezni, nincs szükségök földiczápához folyamodni - " Igy nevezik Amerikában gúnynéven, - miután a tengerészek a czápahalat tengeri ügyvédnek nevezték, - az ügyvédeket és földkereskedőket. "Menjenek csak, folytatá Kentucky szálas, izmos fia, - a meddig valahol kedvök szerint való földet kaphatnak, melyet még senki sem fogott fel, legyenek squattar-ek, - azaz első foglalók, és az illető hivatalnokkal magok elvégezhetik a dolgot." "Istenem, kiáltott fel Béla, egészen el levén ragadtatva a nagyság szemlélete által, - mily rendkivüli képe ez e nagyságnak!" "Pedig önök európaiak, mondá Michigan állam polgára, - még nem is értenek minket elég jól, és e részben európai testvéreinket az angolokat sem veszem ki. Példaul még barátaink is megcsóválják fejöket, midőn olvassák, hogy a mult évben husz-harmincz vagy több hajó és egy pár száz ember veszett el a Mississippi folyamon. De tudják önök mi van ez alatt? Megszámlálhatlan millió dollár haszon az egész amerikai nemzetre nézve!!" "Mert azon hajók, azon emberek nem egyszerű kedvtelésből merülnek a viz alá, hanem részint mivel valamely uj találmányu géppel járó hajónak roszul ütött ki próba-utja, részint mivel nagyon siettek valamely vásárra, és a miatt nagyon megfeszitették a gép erejét; szóval a roppant verseny miatt. És hogy az amerikai ember nem álmosan, hanem legfőbb fokra csigázott szorgalommal folytatja üzleteit, e miatt évenként néhány gőzhajó- és mozdony-szerencsétlenség, és egy pár száz ember-halál történik ugyan; de ez áron, mondom, megszámlálhatlan millió dollár haszon hárul az egész nemzetre." "Valóban különós faj, mondá Béla, - mely oly könnyeden teszi életét koczkára! Bizonyosan jó katonának is kell lennie." "Nincs különb a világon, mondá az amerikai ember a gazdag és nagy nemzetek tagjainak sajátságos büszke önérzetével. - Az olyan emberfaj, mint a mi trapper-eink, és hunter-eink, kik rengeteg erdőkben és végtelen mezőségeken laknak magányban, vad állatok között, gyakran emberevő vademberek szomszédságában; . . . az ily nép, mint a miénk, melynek az ős termézettel kell küzdenie, hogy megélhessen, és nemcsak megél, hanem mindenütt és mindenben oly virágzó ipart idéz elő, hogy az emberi észnek a világon sehol sem lehet több és nagyszerübb müveit látni, mint nálunk; . . . az ily nagy és kemény munkára képes, és ahhoz szokott büszke nép, mely nagy becsületérzéssel viseltetik azon szó iránt, mely zászlójára van irva: nem lehet más, mint a világ legkülönb katonája; minőről az ó világban fogalmuk sincs az embereknek." Az amerikai ember büszkén sugárzó szemekkel tekintett szét, és egy darabot vágva le késével dohány-tekercséből, szájába tette azt, és igy folytatá: "Igen, mondom, nagyok vagyunk mi angolszász faj, és nagyok vagyunk, miénk a világuraság jövője, mert nemcsak legkeményebb katonák vagyunk a világon, hanem mindenek felett, mert kitüntetjük magunkat - az alkotó szellemben. Valamely jeles, hatalmas vezér alatt csatákat nyerni, országokat pusztitani nincs szükség erős nemzeti szellemre; ez még nem rendkivüli erkölcsi erő, mely tartós felsőséget biztositana." "Hanem vitéznek, deréknek lenni egyénenként, és az isten képére teremtett ember lehető legfelsőbb hivatásához hiven, atkotó szellem lenni; a végtelen erdőségben iszonyu pusztaságban a természettel szembeszállani, és a vadonnal forrósággal, hideggel, vizárral, vadállatokkal megküzdeni, és ezen küzdéssen melyet nem néznek karzatokról, melyet hirlapi dicséret nem hizeleg átnyujtani az utókornak, . . . győzelmeskedni, és virágzó életet előidézni; ez a nemzeti erő, ez a nagyság alapja. Ha mi amerikai nemzet rögtön Californiához jutunk, hol tömegestől lehet aranyat ásni, hamarabb szereztünk volna sok pénzt, de akkor soha sem lettünk volna nagygyá." "És folytatá szünet után, - nagyok vagyunk mindenek felett, mert nemcsak anyagi és munkaerőnk, munkaszeretetünk, és iparunk, szorgalmunk, anyagi gyarapulásunk, és űzletekhez való tehetségünk nagy, melynél fogva sokan kétszer destillált zsidóknak is neveznek, de mert vallásosságunk is, mely minden nagynak, dicsőnek, solidnak, mélynek alapja, hasonlóan nagy! Oly nagy vallásosságot mint nálunk van, és különösen oly nagy felvilágosodás mellett, mint a miénk, még soha sem látott a világ." "Vallástalannak lenni, nem hinni istent, annyi mint megtagadni magunkban a lelket, nem hinni semmi szellemit, semmi erkölcsit, semmi magasztost, semmi örök igazságot, semmi becsületet, semmi szerelmi hűséget, semmi barátságot, semmi jót, semmi szépet, semmi nemeset, semmi jövőjét, fejlődését és haladását az egyesnek, az emberi nemzetnek, hazánknak, nemzetünknek és a müveltségnek, és az ilyen emberben semmi válalkozó szellem sem lehet, mert ez nem kirekesztőleg csak a vallásos érzelem hiánya, hanem minden szellemiségnek, minden kézzel meg nem fogható dolognak, minden erkölcsi hitnek, minden reménynek megtagadása is fog lenni. És ezen hitetlenséggel sem egyesek sem nemzetek nem lehetnek erősek, nagy dolgokra képesek." "Ezzel a szerencsében elbizottak, a szerencsétlenségben pedig nyomorult kétségbeesettek, gyávák fognak lenni, kik épen mikor leginkább kellene valamit tenni, a szükség idejében rendülnek meg. Fajunk a keresztyénség első bajnokainak példájára: küzd, fárad, terjeszti a hitet, és épen azért emelkedik két roppant világrész szemeink előtt, melyeké a jövendő, és melyek nemcsak keresztyének és protestánsok, hanem angolok is lesznek, és ezek: Amerika és Ausztrália! Igy adja az isten hű népének kezeibe a hatalmat . . . Tekintsék önök a történetet; mily irtóztató robajjal tör példaul előre a franczia; azt gondolnók egetföldet összerombol, . . . és darab idő mulva azon módon ismét lecsendesül." "Ellenben nézzük a megtörhetlen, kitartó angolszász fajt, melynek története egyenes következetességben foly és halad, mert mindenek felett áll előtte és él keblében mint központ, mint mozgató erő, mint iránytű, mely felé törekszik, mely nem hagyja megtántorodni, messze elbolyongani és eltévedni - istene! Tudja ön, az istentagadás lényegesen nem protestáns gyöngeség. Más népek, ha némi fokára jutnak el a felvilágosodásnak, hanyatlani szoktak a vallásban, . . . a mély, magasztos, önzéstelen érzelemben, és a mindennapi anyagi dolgokon való felülemelkedettségben, mi által aztán minden öszszetartó kötelékeik is megtágulnak, erkölcsi erejök meggyöngül, és ebből aztán - a nemzeti élet hanyatlása következik." "Némely népnél felvilágosodásnak tartják a vallástalanságot. Mi nem igy gondolkodunk. Protestáns téritőink és bibliatársaságaink elözönlik az egész világot. Minden növekedése és gyarapulása mellett anyagi erőnknek és gazdagságunknak, az erkölcsi alapot sem hanyagoljuk el, melyen az épület áll. Erkölcsileg még erősebbek vagyunk mint anyagilag. Nem vetjük meg a szellemet; nem adunk ferde, felületes irányt a léleknek. Gyakorlati emberek vagyunk, nemcsak mivel zsebeinket tele igyekszünk szerzeni dollárokkal, és fejünk tele van dollárokat szerző tervekkel, röviden: mivel megfeszitett erővel törekszünk anyagi gyarapulásunkra, hanem mert egyaránt gondoskodunk mind az anyagi mind a szellemi ügyekről." "Egy-magunk állunk tömegestől ezen gyakorlati téren a nemzetek között . . . Erősek, gazdagolt vagyunk; de nem vagyunk elbizottak; soha sem feledjük a józan észt, a magasabb érdekeket, soha sem igyekszünk kiemelkedni azon körből, melyben valamely nemzet egyedül lehet tartósan erős és gazdag; soha sem engedjük magunkat egészen át a pénznek, hiábavalóságnak és anyagiságnak; . . . mindig ismerünk fensőbb erkölcsi kötelességeket; soha sem tartjuk magunkat mindenre felszabadultaknak. És ezen vallásos érzelem, ezen tartózkodás, ezen kiváló józanság, mely nem áll szembe a teremtéssel, nem hivja ki maga ellen az eget szerencséjében, és nem esik hitetlenül kétségbe, nem mond le magáról a szerencsétlenségben: ez legfőbb oka, valódi alapja, legmélyebb titka, biztositéka nagyságunknak, és nagyságunk tartósságának, jövőnknek, világuraságunknak!!! . . . " Béla mély gondolatokba merült az amerikai ember szavai felett, és igen meghatotta azoknak egyaránt magasztos és gyakorlati iránya. "De már a mi a katonát illeti, mondá János, midőn Móricz megmagyarázta neki az amerikai ember szavait, - kövesse meg magát ez a becsületes ember. Láttam én már mindenféle katonát; látom ezen becsületes izmos embereket is; de ha arra kerülne; . . . aztán ne is jusson minden emberre tiz meg száz ellenség is . . . Uram! Nem hiában nincs annak a magyarnak sehol semmiféle atyafia. Nem teremtett többet az isten olyan huszárt!" Az amerikai ember nagyon kiváncsi lőn János szavaira, a mint csendes, de erélyes hangon beszélni hallotta őt, és midőn azokat neki angolul elmondták, nagyon gyönyörködni látszott az önérzetben, mely azokban tükrözte magát. "Igen becsületes, jó lelkü, biztos embernek kell ezen ficzkónak lenni, mondá, - és mivel épen ilyenre van most szükségem, jó fizetéssel felügyelőnek fogadom gyáramba." "De bolond ember, mondá János, midőn nekiaz ajánlatot előadta Béla, - nekem olyan hivatalt ajánlani; . . . hiszen nem értek én ahhoz!?" És midőn az, amerikai ember látta, hogy János semmikép sem vállalja el, egyszerüen Bélának tette az ajánlatot. Bélának minden régi szabadelvüsége, és körülményei daczára is arczába szökött vére, hogy mit inasa el nem vállalt, neki ajánlották. Az ezredéves nemesi vér nem tagadhatta meg magát. * * Már több mint három egész évig volt Béla Amerikáben. És mindinkább tapasztalta, hogy az Egyesült államok vagy ország, dicső ország lehet; de az ő kenyere - sovány és keserü ott. Bár Móricznak elég pénzt lehetett volna atyjától nyerni, hogy folytonosan könnyü életet éljen valamelyik nagy városában az Egyesületnek, Béla iránti barátságból együtt akarván vele valamit megkisérteni, lemondott a henye életről, az atyai segélynek folytonos igénybe vételéről, és közös gazdasághoz fogott Bélával. Jowa kerületben, Burlington várostól még mintegy hatvan mértföldre, hol tul rajtok ugy szólván semmi sem volt már, a Tompson partján telepedtek meg embereink. A föld, melyet felfogtak, néhány ezer hold, gyönyörű róna, a folyammal párhuzamosan néhány öl távolságra hirtelen emelkedésű, és az egésznek valami egy harmada felséges őserdő volt. Az erdő dió-, és a fák rétegeiből itélve, több százados jegenye-fákból állott. A fű embermagasságra nőtt a róna részeken; általában a föld a képzelhető legbujább termékenységü volt, melyet soha nem barázdalt még emberi kéz. Az erdőben temérdek vad pulyka, dámvad és más számtalan vad tenyészett. Kezdetben egy szekér volt lakása három ismerősünknek, melyet Burlingtonban vettek egy pár lóval; és csaknem minden gazdasági eszközük néhány puska, melyekkel élelmök megszerzése végett vadászni jártak. Azonnal házépitéshez fogtak azonban; és fából készült, sárral kivül belől betapasztott házuk messze vidéken a legpompásabb, legnagyobb fényüzéssel készitett épület volt, mert - két szobát és külön konyhát, kamarát foglalt magában. Igen rövid idő alatt minden szükségessel ellátt magokat uj gazdaságukhoz. Voltak ökreik, mindennemü gazdasági eszközeik; de még soká vadászni kellett menni egyiknek, ha enni akartak délben; soká a vadászat volt fő élelemszerző módjok. És késöbben is ez nyujtotta a legizletesebb étkeket, mert kelet és délfelé több telepedők voltak ugyan szomszédságukban, de a legközelebbi város nagyon messze volt, hogy a marhahus ételhez szokott magyar gyomor kedveért minden nap, sőt egész éven át csak egyetlen egyszer is mészárszékbe küldjenek, - és aztán kit!? A bérnek magyar fogalmakhoz mért roppant drágasága miatt cselédséget nem tartottak; és ennélfogva még vadászni sem igen maradt mindig idő, mert ez nagy elhanyagolása lett volna a munkának. Besózott hust készitettek tehát magoknak az ottani szokás szerint sok időre, és fris vadhus hiányában ebből, vagy a nagy gonddal tartott baromfiakból és zöldségből állitották ki igen jó és egészséges, de nagyon egyszerü, és a kényes gyomort egyáltalában ki nem elégitő ételeiket. Legnagyobb bajuk volt a cselédség hiánya. Az amerikai ember, ha már valami pénzt szerzett, avagy némi ügyességgel bir, elhagyja a szolgálatot, a napszámoskodást, és mindjárt saját kezére kezd valamit; és mivel még roppant a tér, melyen egymás mellett kényelmesen elférhetnek, rendesen sikerül is vállalata, miért aztán csak igen nagy bérért, és igy is nagyon nehezen lehet napszámost kapni; mig aztán ez is összeszerezve néhány dollárt, hasonlóan tovább áll, saját kezére látni valamihez. Az öreg János ugyan mindig tett, a mit tehetett, és soha sem tekintette magát másnak, mint Béla régi és folytonos inasának; de mindent nem levén képes tenni, a társaság akaratlanul is szembetünően alkalmazta magát az ottani szokásokhoz. Ha János a lovakkal és ökrökkel foglalkozott, szántott, mi különösen az első feltöréskor nagyon nehéz munka volt, és pedig annyival nehezebb, mert Amerikában az ökrök vadabbak levén, egész tanulmány kivántatik hajtásukhoz, - Bélának vagy Móricznak kellett főzni, és illetőleg vizet behozni, mosogatni. Ha Jánosra bizták valamelyik nap a ház körüli dolgot, Bélának vagy Móricznak kellett az eke szarvát megfogni, a lovakat és ökröket étetni és - tisztogatni. Néhány nap mulva tehát átláttuk, hogy nincs a dolgot mit titkolgatni, szépitgetni avagy a véletlenre bizni, és legjobb lesz nyiltan megadni magokat, és egyszerüen felosztani a munkát; és ennél fogva sort és rendet határoztak meg magok között, mely szerint aztán dolgaikat elég jól végezték. De bizony dolgozni, keményen kellett dolgozni. Ezredéves nemes, zsidó és kiszolgált régi katona, - mind hárman olyan elemek tagjai, melyek nem igen szeretik a nehéz munkát, - oly keményen dolgoztak, mint akármely becsületes benszülött. Oly keményen, mikép régi hazájokban a legszegényeb ember sem kénytelen dolgozni; oly keményen, mikép ott nem is ismerik a munkát. És igen szép mondás az, hogy a magunk munkája által érdemlett keresmény sokkal édesebb azon vagyonnál, melylyel a sors érdemünk nélkül elhalmoz; meglehet, hogy édesebb, de a halvány sárga keztyühöz szokott finom kéz eldurvul a mellett, és kellemetlen, sőt fáj is az. Béla sok keserü könyűt hullatott ezen iszonyu pusztaságban, hol ugyan nem voltak rablók, nem kellett a vagyont félteni senkitől; de hatvan mértföldre voltak a legközelebbi valamire való várostól. Tul rajtok nyugot felé, már indiánok laktak, kikkel egyébiránt soha sem volt legkisebb bajok sem, sőt kereskedést üztek egymással. A kivándorlók még Londonból hoztak magokkal meglehetős mennyiségü, mintegy tizenöt krajczáros veres kendőt, melyekért most szarvasbört vásároltak az indiánoktól; annyi veres kendőt adván a szarvas bőrért, mennyivel azt be tudták fedni. Nagyon rideg, nagyon szomorú élet volt ez. A kebel fájdalma minduntalan nagy erővel ujult meg ezen roppant magányban; Béla égett a kiváncsiságtól: még egyszer látni Virginiát. Végre lehetlen volt többé ellenállani. "Én itt nem lakhatom, mondá Béla szárazan, - Megismerem, hogy ez nagy ország, dicső ország lehet; de az én kenyerem - végtelen sovány és keserű! És a mi derék és komoly elem van itt az emberekben, az nagyon is komoly, unalmas; a mi pedig nem felettébb komoly és unalmas, többnyire csaló." Elhatározta tehát Béla magában, hacsak egy pillanatra is annyi idő után, ismét meglátni Virginiát; és talán - el is hozni e magányba, ha ő is ugy akarja. János semmi esetre sem akart elválni régi urától. Móricz átlátta, hogy minden ellenzés hasztalan. És ekkép Béla nem gondolva semmivel, Jánossal együtt elindult Európába. Utolsó éjjel, melyet Ámerika nagyszerű vadonában töltött, hol három hosszu évig ette nehéz veritékkel keresett kenyerét, megjelent Bélának álmában . . . Virginia. Szomoru kifejezés ült a sugárzó alak szemeiben. "Virginia! mondá Béla oly elragadtatással, hogy csaknem fölébredt a nagy hatás befolyása alatt, - szeretlek!" Felderülni látszott erre a szomorgó alak arczkifejezése. Hévvel nyult Béla annak kinyujtott karja után. A kéz nem vonult vissza; de Béla reszketni érezte azt kezeiben. Pillanat mulva azonban mintegy magához látszván térni az alak merengéséből és elragadtatásából, vissza akarta kezét vonni Bélától, és némi rideg, elszörnyedt hangon igy szólott: "Szerencsétlen, mit akarsz!?" "Szeretlek! mondá Béla hévvel, - felkeresésedre indulok a világ másik részéből; nem élhetek látásod nélkül." A rejtélyes alak szigoru, arczkifejezése önkénytelenül ellebbenni látszott ezen szavak varázslatára. Nyájas, elragadott, boldog, örömtől ragyogó képet öltött fel, és szelid, gyöngéd hangon igy szólott: "Engem akarsz látni!?" "Igen, angyal! mondá Béla boldog örömmel, - látnom kell téged, mert szeretlek kimondhatlanul!" Virginia szemei könyekkel teltek meg, és mosoly sugárzott azokban. "Oh istenem, mondá oly halk hangon, hogy Béla csak lelkével hallotta, - mily boldog vagyok!" "Oh, mondá Béla elragadtatással, - ha ez álom, bárcsak soha sem ébrednék fel!" "De ha szeretsz, mondá Virginia lágy, olvadó hangon, mely Bélát egészen elérzékenyité, és elragadtatását a legfőbb fokra emelte, - ugy siess, hogy későn ne érkezzél!" Béla ösztönszerüleg nyujtá ki Virginia után karjait. E pillanatban a varázslatnak vége látszott lennl. Megrettenve vonult vissza Virginia, vedőleg terjesztette ki maga előtt karjait; arcza ismét szigoru, bus kifejezést vett fel, és rideg, elszörnyedt hangon felkiáltott: "Maradj! . . . " Többet nem hallhatott Béla. Rejtelmesen czikáztak végig emlékezetén a delejes alvó Róza szavai. Erős idegrázkodás zajlott végig egész testén, és erre felébredett. Másnap reggel, kora hajnalban, borús kedélylyel indult Béla hosszu utjára. Azon nap reggelén, midőn a hajó kapitánya, melyen Béla volt, este Liverpoolba számolt érkezni, kemény vihar tánczoltatta meg a gőzöst, és az irlandi partok felé sodorta azt. Hosszas küzdés után, midőn a vészlövésekre már mindinkább közeledett hozzájok a mentő hajó, ismét rendkivüli, erőszakos szélroham ragadta meg a gőzöst, és a part közelében levő sziklacsúcsokhoz vágva azt, a mentő hajó népének szeme láttára elsülyedt a büszke amerikai gőzös. A hajós nép és utasok nagyobb részét lehetlen volt megmenteni. Bélának nem volt végzete a hullámokban lelni halálát.
|
